Üdv!
Sokat hallani extra gyors, extra könnyű fogyási tanácsokat, de azért gondoljunk bele, hogy az a néhány kiló (vagy akár több is), nem 1-2 hét alatt jött fel.
Így ne is akarjuk leadni 1 hét alatt, mert a szervezetet olyannyira megterheljük, hogy a későbbiekben komoly egészségügyi problémáink lehetnek.
Én 2. hete kezdtem el egy fogyókúrát, eddig "csak" 2 kg jött le, de azért eszem rendesen, sőt(!) innen vett süti receptek alapján majszolgatok rendesen
Akit érdekel ez a kúra, az figyelje a fórumot, mert folyamatosan közzé teszem a "titkaimat"
én mozgás nélkül fogytam le 30 kg-ot, tehát nyugodtan kijelenthetem, hogy nem igaz, hogy nincs fogyás mozgás nélkül! aki 22 kg-ot szeretne leadni, annak javaslom, keresse fel a háziorvosát, és kérjen beutalót mondjuk a Szent Imre Kórház lipid részlegére. Én korábban ott fogytam le, egy év alatt. A kúra akkoriban egy hetes kórházi fogyókúrával indult, ami alatt akkor 500 kalóriás étrend szerint étkeztünk. Reggelente minimális torna volt, napközben pedig előadások. (Nem pizsamás, ágyikós bennfekvésre kell gondolni, inkább szanatórium jellegű.)Rá lehet kérdezni a kórházban, most milyen a fogyasztás, de úgy hallottam, megszüntették az 500 kalóriás kúrát, jelenleg 1000 vagy 1200 kalóriás étrenden vannak a betegek.
az almaecetet kapszulában szedni lehet? Mert próbáltam inni,de egyszerűen kijött szépen fogalmazva.Vagy mézzel ízesíteni???
Szia!
Bár a kapszulát nem próbáltam, de alaposan utánanéztem, és nem ajánlom. Ez ugyanis már egy vegyi anyaggal dúsított valami.
Én megpróbáltam a lehető legtöbb helyen egészséges, természetes anyagokat használni, ezért nálam szóba sem jött a kapszula.
Próbáld kis adaggal, csak egy teáskanálnyit 3 deci vízbe, hátha jobb lesz.
Majd írd meg sikerült e
A párom kezdte el beírni az almaecetes fogyókúrát, de mivel nincs ideje folytatni, és amúgy is én készítem neki az ételeket, beírom helyette.
Nem írok le konkrét étrendet, mert ez nem olyan fogyókúra, ahol megvan adva, hogy mit egyél hét napjain reggelre, ebédre, vacsorára, hanem leírom, hogy ő milyen módszerrel adott le húsvét óta 10 kilót.
- Azzal kezdtük, hogy bevezettük a napi ötszöri étkezést: reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora.
- Délután 6 után nem eszik semmit.
- Minden étkezés előtt 10 perccel megiszik 2 dl ásványvizet, amiben 1 teáskanálnyi almaecetet keverünk el. Az almaecetet mindenképpen bioboltban kell beszerezni, mert a bevásárlóközpontokban kapható, nem bio változat ihatatlan.
- Nagyon sok folyadékot iszik, 2,5-3 litert, lehetőleg szénsavmentes ásványvizet.
- Nem eszik fehér lisztből készült pékárut.
- És a legfontosabb: hetente legalább háromszor aktívan sportol valamit minimum egy órán keresztül. Mozgás nélkül ugyanis egyszerűen nem égeti el a szervezet a zsírt. Aki nem mozog, annak fölösleges koplalnia, mert a szervezete minden tápanyagot zsírrá fog átalakítani, és nem fog lefogyni.
A zsírt, a cukrot és a sót a minimumra csökkentettük, minden más maradt a régiben, nem tértünk át pl. a kizárólag párolt halból és salátából álló kajára. Az adagok persze kisebbek lettek, de más változtatást nem nagyon csináltunk a főzés terén.
Az öt étkezés közül a tízórai és az uzsonna jelenti a legkisebb mennyiségű ételt, pl: egy joghurt zabpehellyel; egy adag nyers zöldség; egy adag nyers gyümölcs. (Egy adag alatt például egy darab almát, vagy egy maréknyi epret értek.)
A reggeli és vacsora bővebb étkezés. Pl: 2 kemény tojás egy (esetleg 2) szelet barna kenyérrel,egy paradicsommal, egy paprikával. Vagy: egy olajos halkonzerv sok zöldséggel, egy szelet barna kenyérrel. Vagy: 2 szelet sonkás pirítós paprikával, paradicsommal. Vagy: egy adag joghurtos csirkesaláta (salátakeverék és pár kocka grillezett csirkemell leöntve egy pohár natur joghurttal, salátafűszerrel).
Az ebéd az ugyanaz, mint a fogyókúra előtt volt. Pl: egy tányér gulyás leves, pörkölt tésztával, sült hús rizzsel, lencsefőzelék, húsleves stb. Mindig sovány húsból készítem az ételt, igyekszem párolva elkészíteni (a legtöbbször sütőzsákban),és hetente legalább kétszer valamilyen tésztát szoktam főzni.
Amit nagyon visszafogtunk az az édesség. Nem nullára természetesen, mert a hirtelen cukormegvonás káros a szervezetre, de nagyon kevés édességet eszünk, és arra is vigyázunk, hogy sose éhezzen, mert az is árt, ha nagyon éhes, akkor jöhet a pótvacsora (pl: egy joghurt).
Hát ennyi a mi almaecetes fogyókúránk, nem találtunk fel vele semmi újat. Összeolvastunk mindenféle okosságot az interneten, újságokban, egyéb kiadványokban, mi ezt a módszert következtettük ki belőlük. A diéták többsége egyszerűen kivitelezhetetlen, mert az embernek dolgoznia is kell, élnie a mindennapi életét, nem engedheti meg magának például, hogy két hétig kizárólag kemény tojáson és kávén éljen (ilyen hülyeséget is olvastam.) Ráadásul a legtöbb drasztikus fogyókúra veszélyes is. Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy az almaecetnek is van egy hátránya az, hogy kivonja a szervezetből a kalciumot, a magnéziumot és az egyéb ásványi anyagokat Ezeket tehát pótolni kell (pezsgő tabletákkal, megfelelő ásványi anyag tartalmú ásványvízzel), ha elkezdjük kúraszerűen alkalmazni az almaecetet.
A fogyókúrázóknak kitartást kívánok, ha valakinek kérdése van, szívesen válaszolok rá, amint időm engedi.
- reggeli ébredés után azonnal igyál meg 2-3 dl szénsavmentes ásványvizet
- FONTOS!! MINDEN esetben kizárólag szénsavmentes vizet fogyassz!!!
- A víz Na tartalma ne legyen 20 mg/L-nél több
- 3 naponta igyál meg egy Calcium Sandoz-t, MAgne B6-tal
- Lassan egyél, a falatot addig rágd, amíg szinte el nem "olvad" a szádban
- Az étkezés felénél szusszanj egyet és igyál egy kis vizet /az agy 25-30 perc után küldi a "megtelt" parancsot, így legalább eddig egyél/
- Soha ne éhezz! Ne koplalj!!!!
- Ha valamiért /buli, kerti party, stb/ többet eszel, akkor egy pohár vízbe csapj bele 2 kanál almaecetet és nyeld le. Kellemetlen, de azonnal megindul az anyagcsere, és nem sokat vesz fel az ételből a szervezeted
- A hasról a legnehezebb leadni a zsírt! Ötlet: a heti háromszori edzésnél tekerd be fóliával a derekadat. Ne mozogj 40 percnél kevesebbet SOHA!!!
- Ha este éhes vagy még, akkor majszolj el egy-két korpás kekszet. Tisztítja a beleket és jól lakott érzést biztosít, minimális energiabevitel mellet.
Cuppantalak!!!!
már valaki az almaecetes fogyókúrát?Hogy kell ezt alkalmazni?Nagyon kíváncsi lennék rá.És egyáltalán van értelme?Köszi aki ír :
Ismerem a topic indítóját, állítása azerint folyamatosan fogy, eddig 8 kilót adott le. Sajna hiába kértem, fenyegettem hogy válaszoljon a beírásokra, elég sok dolga van mostanában. Napközben, evés előtt valóban rendszeresen issza az izesített lötyit, és a mellékhelységet is sűrűn látogatja...
Remélem előbb-utóbb visszatéved, mielőtt végleg elfogyna
én is így látom a helyzetet. Ez van majd kitalálok valamit
kiváncsi vagyok a titkaidra nagyon.22 kilót kellene minimum ledobnom.
Az-az igazság, hogy én is nagyon kíváncsi vagyok rá, de úgy látszik a nagy fogyókúrában elfeledkezett rólunk
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Helló! Leírnád nekem, hogy hogyan szabadulsz meg a kilóidtól? Nagyon megköszönném.