Elkészítés nehézsége: Könnyen elkészíthető receptek: 5. oldal
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 25 - 18:59
|
A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, grill fűszerkeverékkel megszórjuk és fél órát állni hagyjuk, majd egy serpenyőbe kevés olajat öntünk, és megsütjük. A salátát megtisztítjuk a külső levelektől és csíkokra vagdaljuk. Elkészítjük az öntetet: a tejfölt összekeverjük, a majonézzel, a mustárral és a vízzel, sóval, borssal ízesítjük.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 25 - 18:39
|
A tortaforma alját folpackkal kibéleljük. A kekszet ledaráljuk, a vajjal összedolgozzuk, kanállal a forma aljára nyomkodjuk, majd 20 percre hűtőszekrénybe tesszük. Közben a zselatint fél deci vízben simára keverjük, fél percig főzzük, majd langyosra hűtjük.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 4 - 19:26
|
A paradicsomokat félbe vágjuk, és összekeverjük a megmosott, megszárított rukkolával, hozzákeverjük az olajbogyót és a mozzarella golyókat, majd meglocsoljuk az olajjal, és a balzsamecettel, végül ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Azonnal fogyasztjuk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 4 - 00:30
|
A vajat felolvasztjuk és hozzáadjuk a zöldcitrom reszelt héját és levét, levesszük a tűzről és hozzáadjuk az apróra darabolt kaprot, snidlinget és petrezselyemzöldet.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 4 - 00:22
|
Az oldalast feldaraboljuk, fokhagymával, sóval, borssal ízesített vízben puhára főzzük. A húst kiszedjük a vízből és bekenjük: a ketchup, őrölt bors, méz, szeletelt fokhagyma, oregano, rozmaring keverékével. Egy éjszakán át állni hagyjuk, majd másnap tepsibe rakjuk, kevés vizet öntünk alá, és pirosra sütjük.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 4 - 00:13
|
A hozzávalókat lereszeljük, majd hozzáadjuk az olajat, a citromlevet és a cukrot. Alaposan összekeverjük, 1 éjszakára hűtőbe tesszük.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 3 - 00:43
|
A tojásokat keményre főzzük, meghámozzuk, felszeleteljük. A hagymát zöldjével együtt finomra vágjuk. A mártáshoz egy tálban összekeverjük a tejfölt, a majonézt, sóval, borssal, mustárral ízesítjük. Utána hozzákeverjük a tojásszeleteket és a hagymakarikákat, és lefedve hűtőbe rakjuk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, április 6 - 23:32
|
A tojássárgákat fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral összekevert lisztet, és ízlés szerint sózzuk, simára keverjük, végül beleforgatjuk a tojásfehérjék keményre vert habját. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben 160 fokon kb. 15 percig sütjük. Még melegen konyharuhába tekerjük, és így hagyjuk kihűlni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, április 6 - 23:21
|
A tésza hozzávalóiból puha masszát gyúrunk, kis darabokat csípünk belőle és a sütőformába nyomkodjuk a közepén kis mélyedést hagyunk a krémnek. 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt közepes barnára sütjük. A formából még melegen kiütjük a tésztákat. Elkészítjük a krémet: a tejet a pudingporral megfőzzük, és gyakran megkeverve kihűtjük.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, április 3 - 09:40
|
A tojást és a cukrot habosra keverjük. A répát lereszeljük, és az olajjal a tojásos masszához adjuk, majd belekeverjük a lisztet is. Papírral bélelet tepsibe simítjuk, és 170 fokos sütőben 12 perc alatt piskótát sütünk belőle. Konyharuhára borítjuk, és lehúzzuk róla a papírt.
|
|
|
|
|
|