Alapanyagok: só felhasználásával készült receptek: 3. oldal
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 29 - 11:25
|
Az olajból, lisztből világos rántást készítünk, belekeverjük a paradicsomkonzervet, felengedjük vízzel, és habverővel simára keverjük. Sóval, cukorral ízlés szerint ízesítjük, felforraljuk, és kettő percig lassú tűzön főzzük. A bazsalikomot összevágjuk, és a levesbe tesszük. Hozzáönjtük a tejszínt, majd az edényt lehúzzuk a tűzről.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 26 - 18:57
|
A burgonyát héjában megfőzzük, még melegen áttörjük, és hagyjuk kihűlni. A lisztbe belekeverjük a sót. A margarint és a reszelt sajtot elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a tojássárgáját, majd a masszát összegyúrjuk. Egyórai pihentetés után vékonyra nyújtjuk, és derelyemetszővel ujjnyi széles csíkokra vágjuk. Tepsibe rakosgatjuk, tojásfehérjével megkenjük, reszelt sajttal megszórjuk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 4 - 19:26
|
A paradicsomokat félbe vágjuk, és összekeverjük a megmosott, megszárított rukkolával, hozzákeverjük az olajbogyót és a mozzarella golyókat, majd meglocsoljuk az olajjal, és a balzsamecettel, végül ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Azonnal fogyasztjuk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 3 - 00:43
|
A tojásokat keményre főzzük, meghámozzuk, felszeleteljük. A hagymát zöldjével együtt finomra vágjuk. A mártáshoz egy tálban összekeverjük a tejfölt, a majonézt, sóval, borssal, mustárral ízesítjük. Utána hozzákeverjük a tojásszeleteket és a hagymakarikákat, és lefedve hűtőbe rakjuk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, április 6 - 23:32
|
A tojássárgákat fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral összekevert lisztet, és ízlés szerint sózzuk, simára keverjük, végül beleforgatjuk a tojásfehérjék keményre vert habját. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben 160 fokon kb. 15 percig sütjük. Még melegen konyharuhába tekerjük, és így hagyjuk kihűlni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, április 1 - 20:32
|
A hagymát apró kockákra vágjuk és olajon megdinszteljük, majd lehúzzuk a tűzről és ízesítjük pirospaprikával, őrölt borssal, sóval. Hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, felönjtük annyí vízzel, hogy ellepje, majorannával és babérlevéllel ízesítjük, visszarakjuk a tűrre, és lassú lángon puhára főzzük. Közben a tojásokat keményre főzzük, megtisztítjuk és tojásszeletelővel karikákra vágjuk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, április 1 - 19:42
|
A leveles tészát vékonyra nyújtjuk, majd kicsi pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, sütőpapírral bélelet tepsibe rakjuk. A tojásokat felverjük és megkenjük a pogácsák tetejét, sózzuk, és a fele mennyiséget szezámmaggal megszórjuk. Előmelegített sütőben (200 fokon kb. 10-15 perc) megsütjük őket.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, április 1 - 15:23
|
A hagymát megtisztítjuk, karikáka vágjuk. Az olajon a mézet világosbarnára karamellizáljuk, majd a hagymát üvegesre pirítjuk. A fölaprított fűszerekkel megszórjuk, megsózzuk és egy kevés vizet aláöntve, lefedve, kis lángon körülbelül 20 percig puhítjuk. Ráöntjük a vizet, majd a borral ízesítjük.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, március 31 - 23:31
|
A cukrot a tejben megolvasztjuk, majd elmorzsoljuk benne az élesztőt, aztán letakarjuk és kelesztjük. A liszthez hozzáadjuk a megolvasztott vajat, majd a felfuttatott élesztővel lágy tésztát készítünk. Jól kidolgozzuk, hozzáadjuk a ledarált, megfőzött csülökhúst, és meleg helyen kelesztjük.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, március 30 - 14:11
|
A fejes salátát csíkokra vágjuk, az uborkát, a retket, az újhagymát szeletekre vágjuk (előtte besózzuk) a kemény tojásokat nyolc részre daraboljuk. Összekeverjük, hozzáadjuk a répát, és a cikkekre vágott paradicsomot, és az egészet leöntjük sózott kefírrel.
|
|
|
|
|
|